Tenke Tibor befejezetlen műve: az újpalotai lakótelep
Vajon melyik újpalotai ne emlékezne az 1979-es Égigérő fűnek arra a jelenetére, melyben Piroska és Misu kalandjait követve a kamera végigpásztáz az újonnan megépült lakótelepen? Feltűnik a Nyírpalota úti Víztoronyház, a Hartyán iskola és a klasszikus 73-as busz. Vagy ki ne látott volna képeket a híres 1978-as tetőkoncertről, melyen nem kisebb nevű fellépők fordultak meg, mint a Neoton Família vagy a Piramis együttes? Újpalota Budapest egyik leghíresebb „szocreál” lakótelepe, a hetvenes évekhez fűződő nosztalgia és retro egyik szimbóluma, a főváros sokszínűségének egyik meghatározó eleme. Felmerül azonban a kérdés: az itt élők közül hányan ismerik a lakótelep keletkezésének történetét?
Újpalota a 15. kerület legfiatalabb városrésze: az alapkő letételére 1969. márciusában került sor, az első lakók 1971. tavaszán költözhettek be, az építkezés érdemi része pedig 1975-re fejeződött be. A térben fölfelé terjeszkedő sokemeletes lakóházakkal és a lakóegységek méretének csökkentésével a fővárosi lakások számának maximalizálása volt a cél, ahogy azt már Budapest 1960-as Általános Rendezési Tervében is megfogalmazták. Ugyanakkor a hatvanas évek végére egyre többször merültek fel aggályok a lakótelepek elidegenítő hatását illetően. A szociológusok és egyéb társadalomtudósok figyelmeztettek a gyakorlatilag csupán alvóvárosokként funkcionáló, szürke, egyhangú, közösségi terek nélküli lakótelepek az egyénre gyakorolt negatív hatásaira.
A Tervezési és Típusfejlesztési Intézet (TTI) ) 
fiatal építésze Tenke Tibor Újpalota megtervezésekor pontosan ezeket az elmagányosító, elidegenítő hatásokat akarta kiküszöbölni. Ennek első lépése a tér rendkívül kreatív felhasználása volt: A lakóházak egyenletes elszórása helyett a lakótelepet két egymást metsző út mentén rendezték el, így az épületek gyakorlatilag két sugárutat alkotnak, melyek metszéspontjában a városrész főtere helyezkedik el. Ennek nagyszerűsége abban rejlik, hogy a házak egyik oldala a mozgalmas főút felé nyílik, a másik oldaluk azonban a belső, csöndesebb zöldövezetre, egyszerre biztosítva ezzel a külváros természetközelibb nyugalmát és a belvárosi forgatag mozgalmasságát, pezsgő közösségi életét. A „belső” részre eredetileg tervezett parkerdő üzemeltetése azonban megoldatlan kérdés maradt, mivel a Fővárosi Kertészeti Vállalat kizárólag virágos parkok gondozását vállalta. Az elképzelés eredeti formájában sohasem valósult meg. Nem a parkerdő terve volt az egyetlen, ami csupán koncepció maradt Újpalota megvalósítása során.
A „városias város” elképzelés jegyében a tervezők a hosszú házak főút felé forduló oldalainak földszinti helységeibe végig üzleteket, kirakatokat, vendéglátó egységeket álmodtak meg, egyfajta újpalotai Váci utcaként. A két főút kereszteződésénél elhelyezkedő Fő térre pedig igazi városközpontot terveztek mozival és művelődési házzal. A gazdasági megfontolások a lakóházak felhúzása után ezt sem tették lehetővé. A tervezőkkel, Tenke Tiborral és Callmeyer Ferenccel készített későbbi interjúkban is érezhető, hogy az újpalotai lakótelepet ebben a formájában kvázi befejezetlennek tekintették és ez a későbbiekben mindkettejüket megviselte; Callmeyer tervezőtársa Tenke Tibor korai halálát is részben ennek tulajdonította: „És ő is nagyon nehezen viselte a kompromisszumokat. Ezek a nyavalyák belülről rágnak. Aminek aztán a következménye vagy rák vagy szívinfarktus. Tibort az infarktus vitte el.”[1] Tenke Tibor és Újpalota közös történetéhez tartozó szintén szomorú adalék az is, hogy a tervező eredetileg a Nyírpalota úti Víztoronyházban -melyet egyik építészeti büszkeségének tartott- szeretett volna lakást kapni, igénylését azonban elutasították.
Újpalota tehát a lakótelepek egyfajta antitézisének lett megálmodva: pezsgő közösségi élettel rendelkező zöldövezeti otthonnak családok és fiatalok számára. A finanszírozás hiánya és a felsőbb szinten megszületett döntések azonban nem tették lehetővé, hogy az ehhez szükséges infrastruktúra kiépüljön. Optimizmusra adhat ugyanakkor okot, hogy a hetvenes években bebizonyosodott, hogy ahol az állami vagy önkormányzati döntések csődöt mondanak, a spontán alulról szerveződő közösségi kezdeményezések megmenthetik a helyzetet. Erre szolgálnak például a hetvenes, nyolcvanas években a lakóközösségek által kialakított lakásnapközik és közösségi terek, ami pedig a kulturális életet illeti: az Újpalotai Szabadidő Központ (USZIK) megalakulása.
Amikor legközelebb a 7-es buszon zötykölődünk vagy a 69-es villamos ablakán bambulunk kifelé és rápillantunk a lakótelep épületeire, jusson eszünkbe a tervezők eredeti koncepciója: ne csak egy véletlenszerű házat lássunk magunk előtt, hanem a térben rendkívül tudatosan elhelyezett épületeket! És jusson eszünkbe az is, amit ez az elrendezés már 1969-ben képviselni kívánt: természetközeliség és közösségi élet.
[1] Lipp Tamás által készített 2005-ös interjút, ld.: Lipp Tamás: Álom szocreál kivitelben. Budapest, 2009. 34 – 35. o.
Fotók: https://facebook.com/Úpalota-Retró-223645324387984
